Hol milyen a pirospaprika? + NYEREMÉNYJÁTÉK

►►JÁTÉK kérdésünket megtalálod a cikk elolvasása után!

Olyan sokféle hazai pirospaprika közül választhatunk, hogy mi kerüljön a gulyásba! Az viszont már kevésbé köztudott, hogy melyiknek mi a jellegzetessége. Íme, néhány tulajdonság, ami alapján könnyebben dönthetünk, hogy melyik ételbe mit tegyünk.

Habár az őrölt fűszerpaprika a magyarok sajátja, egészen Amerikából utazott idáig, hogy ma hungarikum lehessen belőle. Kezdetben az alföldi paraszt családok ismerték fel, hogy a pirított hagymához adott pirospaprika íz- és színanyagai tökéletesen kioldódnak, és egyik napról a másikra már meg is született a pörköltalap! Az nem kérdés, hogy pár száz évvel ezelőtt tökéleteset alkottak a korabeli gasztro zsenik, mint hogy az sem, hogy a különböző tájakon termesztett pirospaprikák bizony különböznek egymástól.

Ilyen a híres szegedi!

Ősi források szerint a legelső paprikás kertek az 1600-as években születtek meg a szegedi ferences kolostorokban, így tehát legelőször Szegeden termesztették a fűszernövényt, sőt még az első hazai paprikaőrlő malmok – később gőzmalmok – is itt épültek. A szegedi őrölt fűszerpaprikának olyan sajátos jegyei vannak, mint hogy:

  • élénk tűzpiros vagy kicsit világosabb piros,
  • intenzív illatú, sült zöldségre emlékeztet,
  • íze édeskés, fűszeresen aromás, a beérett és megsütött sütőtökre, friss kertészeti növényekre emlékeztet.

2010-ben pedig az Európai Unió bejegyezte az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) közé a 'szegedi paprika', 'szegedi fűszerpaprika-őrlemény' elnevezéseket is. Ez azt jelenti, hogy a vetőmagtól a végső csomagolásig minden termelési és technológiai műveletet a Szegedi fűszerpaprika tájkörzetben hajtanak végre ellenőrzött feltételek mellett.

A kalocsai fűszerpaprika is az élen jár

Noha az első paprikás kertek Szegeden voltak, Európában először Kalocsán kezdték el a fűszernövény nemesítését. A vetőmagfejlesztéseknek köszönhetően pedig még egyedi ízvilágot is sikerült megalkotniuk. A kalocsai paprika megnevezés egyébként egy gyűjtőnév, ugyanis a Duna melletti Kalocsai Sárköz és a szomszédos dunántúli területek mintegy húsz településének paprikatermesztését jelöli. Itt található Magyarországon a legnagyobb hazai termeltető és feldolgozó üzem is. 
Habár nem sokban tér el a szegedi paprikától, a táj jellegzetességeiből adódóan azért mégis van különbség – ami leginkább a talajból és vetőmagból fakad:

  • színe mélyvörös,
  • illata karamelles pirított magvakra jellemző, aromadús ízvilágú, 
  • íze enyhén gyümölcsös, az édes, savanyú, sós, keserű és csípős ízek fedezhetőek fel benne.

A szegedi paprika után a kalocsai is bekerült a hungarikumok és az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű (OEM) termékek közé, vagyis már csak a saját ízlésünkön – és szülővárosunkon – múlik, hogy idén nyáron melyik rotyogjon a bográcsban. De bármelyik mellett is döntsünk, egy biztos: a végeredmény mindenképp finom lesz!

►►JÁTÉK kérdésünk: A magyar fűszerpaprika fontos szereplője az életünknek, hiszen a legfontosabb családi események mellől nem hiányozhat egy finom magyaros, pirospaprikás étel. Ilyenkor nem csak jóllakunk, hanem vicces, kedves történetekkel is gazdagodunk. Meséld el a számodra legkedvesebb élményt, ami egy családi összejövetelen történt veled! – Ez a játékunk véget ért, szerencsés nyertesünk Szekeres Lajosné Klári nevű felhasználónk, ezúton is gratulálunk neki!

Játékszabályzat és nyeremények

Nézd te is elsőként Youtube videóinkat
Vissza a tetejére