•  
  •  
  •  
  •  
  •  
3,0

Cézár saláta

Hozzávalók
  • 4 adag
  • Könnyen elkészíthető
Elkészítés
  1. A pirított kenyérkockák elkészítése: Vágjuk fel a kenyeret kb
  2. 1,5 cm-es kockákra
  3. A kés lapjával (vagy fokhagymanyomóval) préseljük össze a 2 nagy gerezd fokhagymát
  4. Egy tálban keverjük össze a fokhagymát, az olívaolajat és a kenyérkockákat
  5. Ízlés szerint sózzuk meg, keverjük addig, amíg a szósz egyenletesen bevonja a kenyérkockákat
  6. Tegyük a kenyérkockákat tepsibe, egyenletesen terítsük el, és 350 fokra előmelegített sütőben pirítsuk aranybarnára
  7. A salátaöntet elkészítése: A tojást tegyük forrásban lévő vízbe, és 45 másodpercig főzzük
  8. Utána vegyük ki, és hagyjuk lehűlni
  9. Préseljük össze a fokhagymát, és tegyük nem fémből készült keverőtálba
  10. Adjuk hozzá az előzőleg összetört szardellákat vagy a szardellapasztát, a reszelt parmezán felét, a citromlét, a kapribogyót, a mustárt és a héjától megtisztított tojást
  11. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint
  12. Folyamatos keverés közben lassan adjuk hozzá az olívaolajat, és keverjük simára az összetevőket (ha az olívaolajat túl gyorsan adjuk hozzá, akkor az kiválik)
  13. A cézár saláta elkészítése: Tegyük fa, üveg vagy műanyag (de nem fém) salátástálba a 3-5 cm-es kockákra felvágott salátát
  14. Adjuk hozzá az öntet felét, keverjük össze
  15. Adjuk hozzá a maradék öntetet, a maradék parmezán sajtot, a kenyérkockákat, és újra keverjük össze
Szólj hozzá!
 
  • 100 perc
  • Könnyen elkészíthető
 
  • 45 perc
  • Könnyen elkészíthető
 
  • 40 perc
  • Vegetáriánus
  • Könnyen elkészíthető
 
  • 150 perc
  • Könnyen elkészíthető
Nézd te is elsőként Youtube videóinkat